Iskolánk egyik kiemelkedő tehetsége Hevesi Vajk

Iskolánk egyik kiemelkedő tehetsége Hevesi Vajk, 8.a osztályos tanuló.

Már kisiskolás korában is remekül helytállt, és ez felsőben sem volt másként. Minden tanévet kitűnővel vagy jeles bizonyítvánnyal zárt. Főbb érdeklődési körei közé tartozik a sport, informatika és az idegen nyelv.

Példája jól mutatja, hogy az aktív sport mennyire jól összeegyeztethető az iskolai munkával. 2011 óta versenyszerűen úszik, rá két évre pedig a triatlonozásban elkezdte szárnyait bontogatni. Azóta is a Martfűi Úszó – És Triatlon Klub egyik élsportolója.

Angol nyelvből már alsóban kitűnt tehetségével és remek nyelvérzékével. Hatodik osztály év végén egyike volt azon tanulóinknak, akik sikeres Junior nyelvvizsgát tettek. Számos nyelvi megmérettetésen is részt vett, ahol többek között szép kiejtési versenyt is nyert.

Aktivitása, és munkája végzős évfolyamos korára sem hagyott alább. Örömmel értesült intézményünk arról, hogy az elmúlt hónapban középszinten is sikeresen mérettette meg magát, amit alapos felkészülés előzött meg. A szóbeli nyelvvizsgán mintegy 72 % – ot ért el Szolnokon. Szorítunk az írásbeli részéhez is, ami még május hónap folyamán egy előtte álló nagy feladat.

További munkájához kellő kitartást és további szép sikereket kívánunk mind sport terén mind pedig a továbbtanulásban!

Köszönjük a Pánthyban eltöltött éveket! Büszkék vagyunk rád!

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*