Az első programhétvége 2021. szeptember 2-5.

A tavalyi tanévben a járványhelyzet miatt egyetlenegy buszos kirándulást sem tudtunk megvalósítani. Éppen ezért úgy döntöttünk, hogy a mostani iskolai év legelején a tavalyi és az idei előkészítő évfolyam együtt fogja megismerni a Mátrát és a Bükköt egy négynapos kirándulás keretében.

2021. szeptember 2-án, csütörtök 8 órakor indultunk el. Először Jánoshidán álltunk meg, ahol megyénk legrégebbi, 1186-ban épült templomát csodálhattuk meg, majd a napokban átadott, gyönyörűen felújított premontrei rendházat – kastélyt – ismerhettük meg. Jánoshida után Hatvan következett, ahol a Széchenyi Zsigmond Vadászati Múzeumot jártuk be, ezt követően pedig a közeli Kékest hódítottuk meg, gyönyörködve a nagyszerű kilátásban. Estefelé értünk szálláshelyünkre, a Stella szállóba, amely a Mátraszentimréhez tartozó Bagolyirtáson található gyönyörű természeti környezetben.

Pénteken Eger következett. Itt először az Érseki Látogatóközpont nagyszerű kiállítását néztük meg, majd délután az egyetem Varázstornya következett, ahol csodás kísérleteket végezhettünk el.

Szombaton a Bükk hegységben barangoltunk. Itt elsőként Bélapátfalva XIII. századi templomát kerestük fel, majd Szilvásváradról kisvonattal utaztunk a Szalajka-völgybe. A napot nyári bobozás koronázta meg.

Vasárnap Mátraverebély-Szentkútra vezetett utunk. Nemzeti kegyhelyünkön részt vettünk a Kisboldogasszony-napi ünnepi szentmisén és körmeneten, majd a finom ebéd után egy hollókői sétával fejeztük be a négynapos kirándulást. Élményekkel gazdagon ellátva, kellemesen elfáradva értünk haza vasárnap este. Magyarország gyönyörű, ismerjük meg minden szegletét!

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*