Országos szakmai nap a Bercsényiben

Az idei tanévben 75. születésnapját ünneplő gimnáziumunk 2005-ben csatlakozott az Arany János Kollégiumi Programhoz (AJKP), melynek segítségével intézményünk a hátrányos helyzetű, illetve a törvényi változásoknak köszönhetően a hátrányos helyzetű településeken élő tehetséges tanulók felkarolását és érettségi vizsgához segítését igyekszik minél hatékonyabban megvalósítani. (Jász-Nagykun Szolnok megyében több mint negyven ilyen település található.)

Az AJKP-s képzésre jelentkezők tanulmányi ideje 5 év. Az első év előkészítő év, ami abban segít, hogy pótolhassák a hiányosságaikat, felzárkózzanak a gimnáziumi követelményekhez, illetve tovább fejlődjenek abban, amiben tehetségesek. Az előkészítő évet teljesítő AJKP-s tanulók felvételt nyernek a gimnáziumba, ahol bármelyik képzésünk közül választhatnak. A 4+1 éves képzés az érettségi vizsgával zárul. Az AJKP-ban való részvétel egyik alapfeltétele a program teljes ideje alatt a kollégiumi jogviszony fenntartása. A 2022/23-as tanév második félévétől ráadásul a programban résztvevők kiemelt állami ösztöndíjban részesülnek, ami annyit jelent, hogy pl. egy 4,00 átlagot teljesítő bercsényis kollégista 52 500 Ft ösztöndíjat fog kapni.

Az AJKP-ban jelenleg 11 település kollégiuma vesz részt, Nagykanizsától Vásárosnaményig, illetve Salgótarjántól Hódmezővásárhelyig, tehát gyakorlatilag az egész országot lefedve.

Ifjabb „testvérünk” az AJKSZP, ami három év alatt szakmát kíván nyújtani hasonló hátterű, más célokkal rendelkező nyolcadikosoknak. Ők hét intézményben működnek országosan, de ez csak a kollégiumok száma, a tanulók több tucat szakképzési intézménybe járhatnak pl. Szolnokon, Szegeden.

Ünnepi tanévünkben gimnáziumunk szervezte az országos találkozót, ami először évnyitónak indult, de októberben a járvány ezt nem tette lehetővé. Most viszont már semmi akadálya nem volt, hogy végre megtarthassuk és közösen beszéljünk a jelenről, illetve a jövőről. 2022. április 20-án, szerdán 14 településről közel 50 szakember érkezett iskolánkba, az országos szakmai napra.

Barabás Csaba megbízott intézményvezető megnyitója után Orbán Anikó-EMMI osztályvezető az AJP (Arany János Programok) szakmai felelőse tartott előadást a fejlesztési, fejlődési lehetőségekről.

Ezután két előadás következett:

  1. Az Arany János Programok értékeire épülő, a szakképzettség megszerzését segítő intézkedések kialakítása (Csernyánszky Erzsébet – AJKP-AJKSZP mentor, Kovács József – AJKP programfelelős: Vásárhelyi Cseresnyés Kollégium, Hódmezővásárhely)
  2. Mégis kinek a feladata? Motivációról szabadon. (Kulcsár Judit – intézményvezető: Babus Jolán Középiskolai Kollégium, AJKP-AJKSZP SZTT elnök, Molnár Lajos – AJKP-AJKSZP mentor, Kürt Gimnázium iskolavezető)

Az előadások után a résztvevők kétfelé váltak és műhelymunkára került sor.

A műhelymunkák beszámolója után, Galsi Zoltán kollégiumvezető mutatta be a vendégeknek a készülő új kollégiumunk múltját és jövőjét, ami várhatóan 2022 őszén nyitja meg kapuit. A volt iskolaépületet teljes mértékben, az eredeti homlokzati tervekkel megegyezően, kívül-belül felújítják. A leglátványosabb változások a régi főbejárat visszaállítása és a lapostetős részek összehangolása -tetőépítéssel- a régi épülettel lesznek. A teljesen megújult, konyhával, ebédlővel ellátott épületegyüttes nyaranta zarándokszállásként is fog működni.

A találkozó kora délután ebéddel zárult, ahol a fehér asztal mellett kötetlen formában is tudtunk véleményt és tapasztalatot cserélni. A jó visszhangot kiváltó szakmai nap végén azzal a reménnyel búcsúztunk el vendégeinktől, hogy a következő rendezvényünknek már az új kollégium fog otthont adni.

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*