Év végi kollégiumi kirándulás 2023. május 19-21.

Rákóczi és Kölcsey nyomában

Év végi kollégiumi kirándulás 2023. május 19-21.

Kollégiumi „nagykirándulásunkon” első nap a Felvidéket vettük célba. II. Rákóczi Ferenc szülőhelyén, a gyönyörűen felújított borsi Rákóczi-kastély meglátogatása után megkoszorúztuk a „nagyságos fejedelem” szobrát, ahol a Himnuszt is elénekeltük. A régi Rákóczi-birtokon megtekintettük a regéci várat, majd a tolcsvai Szirmay-Waldbott-kastélyt. Szállásunk Ibrányban volt, testvérkollégiumunkban hajtottuk álomra fejünket.

Szombaton, a második napon Kölcsey Ferenc nyomába eredtünk. A Partiumban először Szatmár vármegye régi székhelyét, Nagykárolyt kerestük fel, ahol a Károlyi-kastély impozáns kiállításában gyönyörködtünk. Kölcsey Ferenc szülőhelye, Sződemeter sem maradhatott ki a sorból, ahol a református templomot és a mellette lévő Kölcsey-emlékházat kerestük fel. Természetesen itt is leróttuk az utókor háláját 200 éves Himnuszunk költője előtt. A felújítás alatt lévő tasnádi és a már gyönyörűen felújított ákosi református templom felkeresésével zártuk partiumi, erdélyi kalandozásunkat.

Vasárnap először a kisvárdai, szépen felújított zsinagógát, majd Vásárosnaményban a vadászati és természeti kiállítást néztük meg, ahol zseniális idegenvezetésben volt részünk Bodnár Zsolt lelkész úrnak köszönhetően. A csodálatos, középkori falképekkel rendelkező csarodai református templom és a megkapóan szép környezetben lévő cégénydányádi Kölcsey-Kende-kastély megismerésével zárult háromnapos kirándulásunk.

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*