Szeptemberi programhétvége a kollégiumban

A 2017.szeptember 28- 30-i hétvégén megtörtént a 0.évfolyamosok első nagyobb kirándulása a gólyatábor óta, amelyhez természetesen felsőbb évesek is csatlakozhattak. Oláh-Kovács Anna Petra tanárnő, Koszta László és Kis Mihály tanár urak kísértek el bennünket kirándulásunkra.

Kirándulásunk úti céljául Budapestet tűztük ki. Ezen belül elsőnek a Szent István Bazilikába vettük utunkat, ahol idegenvezetéssel sok-sok dolgot tudtunk meg az építményről. Ezt követően megebédeltünk az úti csomagból, amit magunkkal hoztunk, mert a konyhás nénik elkészítették nekünk, amit ezúton is nagyon köszönünk. Ezután a Titanic kiállításra igyekeztünk, ahol rövid eligazítás után szabad utat kaptunk, nézelődhettünk. A kiállításon sok mindent láttunk, ami a világ egyik leghíresebb hajójával volt kapcsolatos. A kiállításon láttunk egy emeleti folyosót is, ami a régi hajó folyosójának mására készült el. Nagyon szép volt, de egyben szomorú is.

Miután itt végeztünk, indulnunk kellett a második,,otthonunkba” , de úton a kollégium felé megálltunk vacsorázni Monoron egy korlátlan fogyasztású étteremben. A sok étel után, amit magunkba tömtünk, alig bírtunk moccanni.

Jóllakva és picit elfáradva, de sok-sok új élménnyel és emlékkel gazdagodva tértünk vissza szeretett kollégiumunkba.

AJKP2017 081 AJKP2017 072

Papp Elizabet Georgina és Juhász Valéria

  1. évfolyamos tanulók

 

Akadálymentesítés