TeSzedd! szemétgyűjtési akció 2019, Pánthy Endre Katolikus Általános Iskola

A TeSzedd! szemétszedési akció keretében 2019.03.21-én 9 órától 12 óráig iskolánkból az 5.b és a 6.a osztály tanulói szemétszedésen vettek részt. Összesen 37 tanuló és 2 pedagógus járta Törökszentmiklós utcáit, az iskola környékét, a katolikus templom környékét és a Kálvária templom körüli utcákat.

Az időjárás rendkívül kedvező volt, tavaszias, kellemesen meleg időben sikerült teljesítenünk a szemétgyűjtési akciót. A gyerekek rendkívül lelkesek voltak, szorgalmasan szedegették össze a szemetet.

                     

Útközben sikerült a hulladék keletkezéséről, a szelektív hulladékgyűjtésről és az újrahasznosításról is beszélgetni velük, hiszen felső tagozatosok lévén rendelkeztek már előismeretekkel is. Igen határozott véleményük volt a szemetelő emberekről, valamint elmondásuk szerint, ha több kuka lenne kihelyezve a kisebb utcákon, akkor biztos kevesebben dobálnák el a szemetet, mert lennének olyanok, akik inkább elvinnék a kukáig, de így, hogy kuka sincs elég a város utcáin, sokkal többen eldobálják a hulladékot, lusták elvinni magukkal több száz méteren át, vagy elrakni a táskájukba, és otthon kidobni azokat. Többen is említették, hogy bár otthon szelektíven gyűjtik a szemetet, sokszor nem tudják kivinni a szelektív kukákhoz, mert azok tele vannak, és nem is fér bele, amit ki akarnak vinni.

Szerencsére a kapott szemetes zsákok jó minőségűek voltak, bírták a nehezebb súlyt is, nem szakadtak szét útközben. A gumikesztyűket viszont többször is cserélni kellett, sok kiszakadt, vagy nagyon beleizzadt a gyerekek keze.

Ezúton is köszönjük a lehetőséget! A nap nagyon jó hangulatban és hasznosan telt a környezettudatosság szellemében!

Pajti Péterné és Kocsis Orsolya tanárnők

Akadálymentesítés