A tanévben immár hatodjára került megrendezésre a szokásos AJKP-s kirándulás az előkészítő évfolyamosok és azon felsőbb évfolyamosok részére, akik szerettek volna részt venni rajta.
Szerintem nagyon jó, kellemes és mozgalmas szombati napon vagyunk túl, ami annak is köszönhető, hogy a programok teljesen találóak voltak, és a társaság is családias volt.
Elsőként a Mátyás templomban voltunk, ami meg kell hagyni, belülről is olyan csodaszép, mint amilyen a képeken. A templom belsejében megtekintettünk minden kis zugot, amit találtunk és ahova szabad volt belépnünk. Végül leültünk a padsorokba, és a többiekkel elmondtunk egy imát, mint bercsényisek és mint katolikusok. Kifelé menet mindenki húzott egy kis kosárkából egy imát, egy tanácsot, ami két részre volt osztva, mert volt magyar és volt angol is, amire az volt írva, hogy Vedd és Éld. A legtöbbünk olyat húzott, ami pontosan leírja az adott állapotát.
Ezután mentünk a Sziklakórházba, ami szintén nagyon jó volt. Egy alagútban voltunk, ami kb. 1 km hosszú labirintus is volt, és ha valóban nem követtük volna egymást, akkor meg volt rá az esély, hogy eltévedünk. Voltak külön kórtermek, betegszobák és rengeteg kis helyiség. Az ember el tudja képzelni, hogy mi lehetett itt a 40-es és az 50-es években a háborús időszak alatt. Számomra hihetetlen, hogy bírtak a sebesültek életben maradni, annak ellenére, hogy sok ápoló leginkább önkéntes volt. Ott segítettek, ahol csak tudtak, és ahol csak szükség volt rájuk. Picit jobban belegondolva megérintett minket a történet, és el tudtuk képzelni a régebbi idők fájdalmait és szenvedéseit.
Később a Láthatatlan Kiállításon vettünk részt, ahol azt mutatták be nekünk, hogy milyen a vakok világa. Azt kell mondjam, hogy mi mindannyian szerencsések vagyunk, amiért látunk! Nagyon különleges volt, hogy „vaksötétben” úgy kellett különböző helyekre bemennünk és azokon átmennünk – lakás, erdő, úttest, híd, bár, szobor – a kiállítási területeken, hogy folyamatosan tapogatóztunk. Figyelni kellett, hogy ne lépjünk egymásra, vagy ne menjünk neki semminek, ami körülöttünk volt, ezáltal teljesen csak magunkra hagyatkozhattunk. Szerintem nem lehet könnyű életük a vakoknak, tekintve, hogy miként élnek nap mint nap. Nagyon tanulságos és egyszerre elbűvölő volt a hely, és az, ahogyan bemutatták a vak kísérők a hétköznapi életüket.
A kiállítások után elmentünk a Margit-szigetre, ahol eltöltöttünk egy kis időt, és gyönyörködhettünk Budapest látványosságaiban, épületeiben és a Duna látványában is.
Ezután elmentünk vacsorázni Monorra, ahol mindannyian jól belakmároztunk, főként, hogy már nagyon éhesek voltunk egy ennyire eseménydús nap után, ahol ráadásul sokat sétáltunk egyik helyről a másikra. Ám megérte mindannyinknak, mert a sokszorosát adta vissza az adott hely, illetve látvány, és az éttermi kiszolgálás pedig figyelmes és kedves volt.
Az eseménydús nap után elindultunk Törökszentmiklósra, és bár lehet picit később értünk haza mint gondoltuk, de egy nagyon tanulságos, szép és kellemes napon voltunk túl. Szerintem mindenki újabb élményeket élt meg a mai helyek láttán és történetük alapján. Mindannyian boldogok és mosolygósak voltunk. Kinn voltunk a szabad levegőn, kedvezett nekünk az időjárás, egy szép, tavaszi napon kellemesen töltöttük el az időt hazánk fővárosában.
A szervezők és a résztvevők nevében: Juhász Valéria 11.c osztályos kollégista
Leave a Reply