Erdélyi kalandozás
Négy napos kalandos kiránduláson vett részt május 23 és 26 között a Bercsényi Miklós Katolikus Gimnázium és Kollégium, Általános Iskola, Óvoda két osztálya a Határtalanul program keretében. Jártunk a föld alatt, megtekintettük a tordai és a parajdi bányákat, majd a föld felett a sószorost. Tovább követtük a só útját a sóvágó műhelybe, ahol megtudtuk, mi is az a sónyalóka, és mi mindenre jó a só az ételízesítésen kívül. Meglátogattuk a környék magyar vonatkozású emlékhelyeit: megkoszorúztuk Tamási Áron és Orbán Balázs sírját, és az utolsó helyet, ahol Petőfit a segesvári csata után látták. Csíkszeredán megismerkedtünk a Milleneumi templommal, és annak különleges négy angyalával, melyek a templom tetejéről tekintenek le az üvegkupolán keresztül a bent imádkozó hívekre. A csíksomlyói búcsú előkészületeire is vethettünk egy pillantást. Kanyargó utakon eljutottunk a Békás- szorosba (sajnos nem mindenkinek tetszett a „hullámvasút”), a Gyilkos- és a Medve- tóhoz. A medvét: egy anyát és bocsát éppen csak elszalasztottunk az egyik túra során, de ez talán nem is olyan nagy baj, jobb a békesség… Jártunk Gyergyószentmiklóson, Székelyudvarhelyen, Marosvásárhelyen, Segesváron, Kolozsváron.
Sütöttünk kürtőskalácsot, láttunk hajnalban a legelőre kiballagó teheneket Székelyszentléleken, ismerkedtünk, fociztunk a helyi gyerekkel, el is tévedtünk egy kicsit, de szerencsésen, épségben, sok élménnyel feltöltekezve mind hazaértünk! A só útjáról pedig itthon sem kellet letérnünk, hiszen erre vezetett régen Erdélyből… bizonyítja ezt a fegyverneki Só út, ami ennek az emlékét őrzi máig!
( Megvalósult a Határtalanul program keretében, Magyarország Kormányának támogatásával. )
![](https://bercsenyi.com/wp-content/uploads/2023/06/350270910_1674975566257298_6307202250159962584_n-300x225.jpg)
![](https://bercsenyi.com/wp-content/uploads/2023/06/350371989_567449881971347_1794856584751918249_n-300x225.jpg)
![](https://bercsenyi.com/wp-content/uploads/2023/06/350212511_610214271069430_7931341583904447956_n-300x225.jpg)
![](https://bercsenyi.com/wp-content/uploads/2023/06/350664097_582247710745633_4405017627302661785_n-225x300.jpg)
![](https://bercsenyi.com/wp-content/uploads/2023/06/350235964_936966000905164_254744052889002902_n-300x225.jpg)
![](https://bercsenyi.com/wp-content/uploads/2023/06/350356479_169949362462261_7554182497458792191_n-300x225.jpg)