EGYH-KCP-19-0265 Életadó közösség hittantábor megvalósítása a Bercsényi Miklós Katolikus Gimnázium és Kollégium, Általános Iskola, Óvodában

Hittan tábor Mátraszentimre-Bagolyirtás

20 diákkal és 2 kísérővel hittan tábort szerveztünk Mátraszentimre –Bagolyirtáson. Bár az egyik kísérő nevelő hitoktató,de külön öröm volt számunkra,hogy a szálláshely vezetője egykori káplánunk volt,aki szívesen fogadott minket.
A hittan tábor egyik kiemelt célja volt épített keresztény örökségünk megismerése. Éppen ezért út közben megálltunk a jánoshidai templomnál, amely Jász-Nagykun-Szolnok megye egyik legősibb temploma. A templomvezetés során megismertük őseink erős hitét, értelmeztük és elemeztük a freskókat. Látogatásunkat imával zártuk. Szálláshelyünkre megérkezve elhelyezkedtünk, majd a szűkebb környezettel ismerkedtünk. A második napon Gyöngyösön vettünk részt templomlátogatáson. Beszélgettünk a templom múltjáról, és megismertük a Könnyező Mária kegykép történetét. Megtekintettük a Katolikus Egyházi gyűjteményt, illetve az ünnep misztériuma,valamint a tábori kápolna került még szóba. Visszatérve szálláshelyünkre bibliai vetélkedőt rendeztünk, majd közös beszélgetéssel és imával zártuk a napot. A harmadik napon a délelőtti tábori foglalkozáson arról beszélgettünk, hogyan imádkoztak őseink. Ezután Mária –kegyhelyünkre, Fallóskútra látogattunk. Megismertük a kegyhely történetét, és szentmisén vettünk részt. Ezután megtekintettük az Ásványmúzeum kincseit, majd túráztunk egyet Ágasvárra. A napot közös beszélgetéssel és imával zártuk.
A táborban eltöltött három nap alatt diákjaink közösségi szemlélete és hite erősödött. Sokkal elfogadóbbá váltak egymással, lelki életük kiteljesedett. A támogatás lehetővé tette számunkra, hogy eljussunk a Mátrába, ahol testünk-lelkünk megnyugodhatott, gyönyörű környezetben ismerhettük meg épített keresztény örökségünket.
Böröczkyné Baracsi Magdolna
táborvezető