Február 17-n este indultunk Velencébe. Egész éjszaka utaztunk Ausztrián keresztül. Kisebb-nagyobb szünetek után megérkeztünk első tervezett állomásunkra, Bibionéban. Kimentünk a homokos tengerpartra, ahol a végeláthatatlan tenger vizének hullámaiban gyönyörködtünk, kagylókat kerestünk, örök emlékeket készítettünk fényképek formájában.
Egy óra pihenő után elindultunk a karnevál irányába. Következő állomásunk Mestre városa volt, ahonnan vonattal utaztunk be Velencébe.
Ahogy kiléptünk az állomás épületéből elénk tárult a nagy csatorna Canale Grande, melynek partjain kezdtek feltűnni a szebbnél-szebb paloták. Átkeltünk a Canale Grandén és elindultunk a meseszép Rialto híd felé. Utunk rengeteg szűk utcán, csatornákon átívelő hidakon vezetett keresztül.
Mielőtt a hídhoz érkeztünk, megnéztük a híres velencei halpiacot. Két órás szabad program következett. Ezalatt az idő alatt lehetőség nyílt a környék nevezetességeinek megtekintésére: Gobbo di Rialto épületeit, a fűszernövény vásárt a Campo Erberia-t, a Szent Jakab templomot Chiesa di San Giocomo-t, a Rialto hidat ahonnan a Canale Grandét átszelő vaporettókról, gondolákról készítettünk csodálatos képeket.
Tovább haladtunk a következő helyszín irányába a Szent Márk térre. Útközben sodródtunk a Szent Márk tér felé haladó tömeggel. A térre érkezve elmentünk a Sóhajok hidjához a Ponte dei Sospiri-hez, ahol szintén képeket készítettünk. Három órás szabad program következett. Megtekinthettük a Dózse-palotát (Palazzo Ducale), az őrtornyot (Campanile), óratornyot (Torre del’Orologio), Szent Márk-Székesegyházat (Basilica di San Marco), stb.
A találkozó után visszaindultunk a vasútállomásra. Útközben a csatornákon átívelő szűk utcákon, sikátorokon haladtunk végig. Hamarabb terveztük a vonatra való felszállást, mert délelőtt azt tapasztaltuk, hogy Olaszországban a vonatok 3-5 perccel hamarabb indulnak, mint ahogyan az ki van írva. Mestrébe visszaérkezve lehetőség volt egy McDonalds-os vacsorára, miután felszálltunk az autóbuszunkra és elindultunk hazafelé.
Ausztrián keresztül vezetett utunk, ahol az egyik pihenőben derékig érő havat is láttunk. Vasárnap reggel kilenc óra körül érkeztünk haza.
Az út bár fárasztó volt és hosszú, de a kirándulás minden pillanatát élveztük. Kicsit sajnáltuk, hogy vége lett. Reméljük jövőre megismételhetjük!
Farkas-Osváth Róbert
Leave a Reply