2022.évben óvodánk pályázatot nyújtott be az Agrárminisztérium támogatásával megvalósuló Országos Iskolakert Fejlesztési Program Iskolakerti Alapozó Program IV. pályázatára, ahol óvodák is pályázhattak, és elnyertük az Óvodakert Programban való részvételt. Az óvodakert indítását elősegítette az Óvodakert Program által biztosított eszközök és szakmai segítségnyújtások.
Az óvodakert programban lehetővé tesszük a gyermekek számára a teremtett világunk – környezetünk – tevékeny megismerését, hogy már óvodás korban találkozzanak a növények, zöldségek, fűszernövények gondozásával, felhasználási formájával. A kertben végzett tevékenységek személyiségfejlesztő hatása a környezeti nevelés területén sokrétűen érvényesül. A gyermekek találkoznak az élő, élettelen természet egy-egy jelenségével, tárgyával, amelyekről közvetlen tapasztalatot szereznek. A sokoldalú tapasztalatszerzésen keresztül játékos formában szervezett tevékenységek során fejlődik a gyermekek, gondolkodása, beszéde, szociális készsége, mozgása.
A növények telepítéséről és gondozásáról az óvodába járó gyermekekkel közösen gondoskodunk, mely pozitív mintával szolgál a környezettudatos magatartás, a fenntarthatóságra nevelés és az egészséges életmód szokásainak megalapozására.
Példaadással szeretnénk a felnövekvő generációt támogatni egy egészségesebb, környezetbarát jövő felé, ahol értékké formálódik a környezet, amiben élünk.
A gyermekek számára a szülők és a közvetlen környezet jelenti a modellt. Ennek alapvető feltétele a családokkal való hatékony együttműködés, a családok szemléletváltásának segítése az egészséges és a természetes életmód szokásainak kialakításának terén.
Csehné Nagyistván Erika Onódi Judit Tekse Judit
Tagintézmény-vezető Óvodakertvezető Óvodakert segítő