Gólyatábor 2024

2024. szeptember 6. és 8. között zajlott le gólyatáborunk, amelynek során Békés és Hajdú-Bihar vármegye nevezetességeivel ismerkedtünk meg. Pénteken az endrődi Szent Imre katolikus templom és a tájház, a dévaványai túzokrezervátum, a zsákai Rhédey kastély, Berettyóújfaluban pedig a gyönyörűen felújított zsinagóga várt bennünket.

Szombaton Debrecen nevezetességeit jártuk végig: a Csokonai Nemzeti Színház, a református nagytemplom, valamit a református kollégium és könyvtár megtekintése után – szabadprogram keretében – a belvárost is megismertük.

Vasárnap Gyulán először szentmisén voltunk a Nádi Boldogasszony plébániatemplomban, majd fagyiztunk a 100 éves cukrászdában, utána pedig a Ladics-ház megtekintésével a 150 évvel ezelőtti polgári világba repülhettünk vissza. Gólyatáborunkat Geszten, a példásan helyreállított Tisza kastély és kastélypark megismerésével zártuk. Vasárnap este élményekben gazdagon tértünk haza Törökszentmiklósra.

A szervező tanárok Oláh-Kovács Anna, Kis Mihály és Galsi Zoltán voltak. Külön köszönet Kövesi Tamás igazgató úrnak és a püspökladányiaknak a szállásért és a kitűnő ellátásért!

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*