GIMNÁZIUM
A zene világnapja
Október 1-jén ünnepeltük a Zene világnapját. E jeles alkalomból felhívást hirdetett Sajtós Judit ének tanár. A beküldött videókból készült el ez az összeállítás. Fogadják szeretettel […]
Búcsú a tiszagyendai Szent Mihály Római Katolikus Templomban
A tiszagyendai Szent Mihály Római Katolikus Templom búcsúját szeptember 27-én ünnepelte az egyházközség. Ezen a szép ünnepen tanáraink és tanulóink kántori és ministráns szolgálattal emlékeztek […]
Kálvária búcsú
Szeptember 20-án, vasárnap ünnepelték a katolikus hívek a törökszentmiklósi Fájdalmas Szűzanya kegytemplom búcsúját. A környező településekről zarándokok is érkeztek, hogy közösen imádkozzanak Szűz Mária oltalmáért. […]
Kálvária díszítése
Gimnáziumunk diákjai a Kálvária templom búcsújára készülve virágokkal díszítették a templomot és környékét.
Megjelent Országh László kollégánk kutatómunkája
Néhány napja jelent meg a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár évkönyve, a Zounuk 34. kötete. Az évkönyvben – többek között – iskolánk történelem-földrajz szakos tanára, Országh László […]
Tanévnyitó a gimnáziumban
2020. szeptember 1-jén a 12. évfolyam tanulói várták tanévkezdő gondolatokkal a társaikat, hogy ráhangolódjanak a kezdődő 2020-21-es tanévre. A rádión keresztül elhangzó műsorban közreműködött: Balogh […]