75 éve a „Római Mária” oltalma alatt…

75 éve a „Római Mária” oltalma alatt…

Egyház- és helytörténeti vetélkedőt rendezett intézményünk a XII. Pius pápa által – 1948-ban, azaz 75 éve – a magyar népnek küldött Fájdalmas Szűzanya-kegyszobor tiszteletére, amely a Kálvária kegytemplomban lelt végleges otthonra.

Az első, írásbeli forduló után sikeresen a döntőbe jutottak tagintézményeink – a Bercsényi Miklós Katolikus Gimnázium, illetve a Pánthy Endre Katolikus Általános Iskola – mellett az egri Andrássy György Katolikus Közgazdasági Technikum Gimnázium és Kollégium, a szintén egri Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Jó Pásztor Óvoda, Alapfokú Művészeti Iskola és a tiszafüredi Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Háromkirályok Óvoda három fős csapatai.

A katolikus iskolák diákjai jó hangulatú vetélkedőn a versenykiírás szerint két korcsoportban mérhették össze tudásukat játékos feladatokkal (betűkirakó, totó, puzzle, igaz-hamis, filmvetítés).

Köszönjük a részt vevő csapatoknak és tanáraiknak a lelkiismeretes felkészülést!

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*