Pályaorientációs napot tartottunk

A felnőttek egyik leggyakoribb kérdése, ha egy kisgyerekkel beszélgetnek, hogy „Mi leszel, ha nagy leszel?” A gyerekek pedig olyan tudatos válaszokat adnak, mintha már tisztában lennének a választott foglalkozás előnyeivel és hátrányaival egyaránt, vagy a képzeletüket elengedve olyan munkakört mondanak, amit elsajátítani szinte lehetetlen. Ahogy felnőnek és az ismereteik is egyre részletesebbek lesznek munka világával kapcsolatban sajnos szembesülnek azzal, hogy a pályaválasztás egy igen nehéz feladat, ami hatással van egész életükre.

Évek óta folyamatosan próbáljuk a gyerekeknek megmutatni a lehetőségeket, irányokat, hogy mindenki a saját érdeklődésének, képességeinek megfelelő pályán induljon majd el. Ehhez nyújt segítséget a Pályaorientációs nap, ahol lehetőségük van a szakmákat, fogalmazásokat, a munkaköröket jobban megismerni.

Ebben a tanévben lehetőségünk volt a Bercsényi Miklós Katolikus Gimnázium és Kollégium Pályaorientációs napjába is bekepcsolódnunk, a 7. és a 8. évfolyamos diákok itt is új ismeretekkel gazdagodhattak a rendészet, a katonaság, a szépészeti szakmák és az építészettel kapcsolatos foglalkozások terén.

A kisebb gyerekek az iskolában olyan filmeket nézhettek meg, ami bizonyos foglalkozásokat mutatott be, illetve a pedagógusokkal beszélgettek ezekről. Bízunk benne, hogy ezekkel a tematikus napokkal egyfajta hidat tudunk képezni az oktatás és a nagybetűs „ÉLET” között.

A Pánthy Endre Katolikus Általános Iskola Tagintézményének pedagógusai

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*