![Névtelen](https://bercsenyi.com/wp-content/uploads/2024/03/Nevtelen-3-678x381.jpg)
Bemutatkozik Egyesületünk új Tudományos tevékenységekért felelős Alelnöke.
Sziasztok!
Erdei Viktor vagyok, a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar harmadéves joghallgatója, az ELSA Szeged Tudományos tevékenységekért felelős alelnöke.
Másfél éve vagyok az Egyesület tagja, ahol már a kezdetektől fogva ez a szekció állt a szívemhez a legközelebb, ezért eleinte direktorként, innentől kezdve pedig alelnökként veszem ki a részem az Egyesület munkájából. Csatlakozásomkor egyáltalán nem számítottam rá, hogy ennyi élménnyel és baráttal leszek gazdagabb az ELSA által, így mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy a munkámmal segítsem az Egyesület további fejlődését.
Az ELSA Szeged csapatában való részvétel lehetőséget ad arra, hogy olyan programokat szervezzünk, amelyek segíthetik a hallgatók fejlődését és tapasztalatszerzését a tudományos területeken. Célom, hogy ebben a szemeszterben is minél több sokszínű és hasznos programot kínáljunk, ezáltal bővítsük a hallgatók elméleti és gyakorlati tudását egyaránt.
Büszke vagyok arra, hogy részese lehetek ennek a közösségnek, és izgatottan várom a féléves munkát!
![](https://bercsenyi.com/wp-content/uploads/2024/03/432222230_426508516568465_7421013226700354947_n.jpg)
Leave a Reply